Létezik bűnbocsánat-Gábor

Gyerekkoromban tulajdonképpen mindenem megvolt, amire általában egy gyereknek szüksége lehet. Nem voltunk gazdagok, de anyukám inkább lemondott valamiről, csak nekünk jó legyen.

Apukámra nem igazán emlékszem, még nagyon kicsi voltam, amikor meghalt. Így igazán anyukám és később nevelőapukám volt a biztos pont az életemben. Barátaim nem igazán voltak, kövér srác voltam, inkább otthon tartózkodtam és olvastam.

Mikor középiskolás lettem, anyukám rákos lett. Megműtötték, de valami nem jól sikerült, áttétes lett. Ez nem volt egy túl jó időszak.

2002-ben a sulin keresztül kijutottam Németországba. Azon a nyáron nem sokat gondoltam haza. Buli bulit követett, havonta egyszer hazatelefonáltam, és leveleztünk. Amikor hazajöttem, anyukám már nagyon rossz állapotban volt, majd decemberben meghalt.

Akkor még nem tudtam, hogy ez a dolog lesz az, ami Istenhez vezet. Istenről se tudtam.

Ezek után a világ mind jobban magával ragadott, az iskola egyre kevésbé érdekelt, egyetlen "örömöm"az volt, hogy szinte minden nap ittam. Akkor már voltak barátaim, akikkel tényleg mindent megoszthattam. De ez egy idő után nem volt elég. Társaságban voltam a barátaimmal és még is annyira egyedül. Egyedül voltam a bűntudatommal. Bűntudatom pedig anyukám miatt volt. Amikor hazajöttem külföldről egy ideig törődtem vele, de mikor már tudtam, hogy nem éli túl a betegséget, nem tudtam elfogadni, hogy meg kell halnia. Máshogy ezt nem tudtam kimutatni, csak úgy, hogy szép lassan elzártam magam tőle. Egy dolog mélyen megmaradt bennem: kicsi hordozható televíziónk volt, ami az ő szobájukban volt. Én inkább kihoztam, csak ne kelljen vele egy szobában lennem. Hallottam ahogy sírva mondja, hogy őt senki se szereti. Tulajdonképpen a fia nélkül kellett elmennie. Ez a tudat elől próbáltam az alkoholba és a bulizásba menekülni. Nem tudtam magamnak megbocsájtani.

Aztán találkoztam egy csinos lánnyal, Annával, aki keresztény volt. Megkérdezte, hogy hiszek-e Istenben? Akkor valami keleti valláshoz próbáltam vonzódni, reinkarnáció stb. Megkérdezte, ha ad egy könyvet , elolvasom-e? Persze , hogy elolvasom, ha ettől jobban tetszek neki. Visszafelé sült el a dolog , ez a könyv mélyen megérintett, hiszen pont arról szólt, ami nekem kellett. Mivel a könyv a Bibliára utalt azt is szerettem volna elolvasni. Bibliát is kaptam Annától.

Olvasgattam és hol közelebb voltam, hol távolabb az igazsághoz. A testi emberem folyamatosan azt mondogatta: "Hogy hihetsz ilyesmiben, ugyan már a barátaid ki fognak nevetni, meg elfordulnak tőled." A másik gondolat viszont azt mondta: "Hogyha hazugság, akkor mi ez a harc bennem?" Előtte soha nem éreztem ilyen zavart, szó szerint harc folyt a lelkemért. Olyan volt, mintha egy szakadék szélén álltam volna. Lent vár Krisztus, hogy ugorjak és elkap, fent pedig a világ csábítása, ami azt mondja: "Úgy se fog elkapni." Elég komoly lökés volt számomra, hogy mikor lapozgattam a Bibliát, szemembe tűnt egy igevers a Jelenések könyvéből. A 2,16 volt, ami nagyon megdöbbentett, mert Isten szólt hozzám: "Térj meg tehát, különben elmegyek hozzád hamar, és harcolok ellenük számnak a kardjával." Ezzel nem nagyon tudtam vitatkozni.

2004. áprilisában úgy döntöttem ugrok. Egyszerűen szükségem volt a megbocsájtásra, beengedtem Krisztust az életembe. Amikor elfogadtam Jézus Krisztust megváltómnak és, hogy Ő meghalt azért a bűnért is amit én megbocsájthatatlannak gondoltam, nagyon meg könnyebbültem. Persze ez nem ment ilyen könnyen. Tudtam, hogy meg van bocsájtva, de idő kellett, még a szívemben levő sérelmek begyógyultak. De Isten gyógyítónak is tökéletes.

Már nem kell az iváshoz fordulnom felejtésért, mert Isten az Ő végtelen szeretetével már elfelejtette ami történt. Megnyíltam az emberek felé és a legnagyobb változás az, hogy képes vagyok szeretni!Isten folyamatosan vezet, tanít, felelősséget helyez rám. Eszköz lettem Isten kezében. Remélem az is maradok, legalábbis Isten ott lesz, hogy talpra állítson, ha elbukom. Az én részem, hogy akarjam az Ő segítségét. Meglepő, de boldog vagyok attól, hogy eszköz lehetek. De ezt az eszközt meghallgatják és szeretik, mint egy gyereket. Ezt a szeretetet nem cserélném vissza semmire korábbi életemből, hiszen akkor nem is volt életem.

Mindenképpen fontos hozzátennem, hogy ez a felismerés nem úgy történt, hogy egy reggel felébredtem és azt mondtam, hogy de jó meg van bocsájtva. Ez egy folyamat, egy út volt, amíg eljutottam idáig. Időre volt szükségem, hogy felismerjem Isten munkáját az életemben és le tudjam írni, illetve el tudjam mondani, mi volt ami Jézus Krisztushoz vezetett. Ő pedig türelmes, méghozzá végtelenül.

Van bocsánat a bűneinkre, ez kell, hogy legyen az én életem üzenete.

Van megoldás!-Tika története

Az életemből mondanék el egy részt, ami tanulságos lehet mindenki számára.

Kisgyerek korom óta az anyagi gazdagságban láttam megoldást az életre. Úgy gondoltam, ha pénzem lesz, szabad leszek, utazhatok és vásárolhatok. Biztonságot reméltem a pénztől, hatalmat és elismertséget. Azt tudtam hogy alkalmazottként dolgozva a munkahelyen, ez soha nem lesz lehetséges, ezért elkezdtem vállalkozni. 24 éves koromra a vállalkozásom sikeres lett. Annyi pénzt kerestem, hogy addig amire vágytam, mindent megengedhettem magamnak anyagilag. Nem kellett megnézni az árakat vásárláskor, minden nap étteremben vacsoráztam, szép autóval jártam és házat kezdtem építeni. Luxus nyaraláson vettem részt és síelni jártunk. Nagyon sok barátom volt és nagyon szép barátnőm. Tekintélyem volt a vállalkozásomon belül is és a körülöttem lévő emberek körében is. A vállalkozásom tőlem függetlenül termelte a pénzt, nekem dolgoznom se kellett. Az időtől és a pénztől is független lettem. Jóval többet elértem, mint amit valaha is álmodni mertem. Azon gondolkodtam, hogy milyen célt lehetne kitűznöm, miközben olyan dolgokat értem el, amiket az emberek nagy része csak a tv-ben tud megnézni?

Életemnek ezen a pontján több kérdés is felmerült bennem.

Hiába birtokoltam egyre értékesebb tárgyakat, elégedetté azok nem tettek soha. Semmilyen biztonságot nem nyújtott a gazdagság. Ugyanis kívülről erősnek látszottam de belülről gyenge és sebezhető voltam. Féltem a haláltól, a betegségtől, féltem, hogy kihasználnak. Az emberek elismerhettek a sikereimért, de a bennem levő kisebbrendűségi érzéstől nem tudtak megszabadítani. Hiába volt rengeteg barátom, még is magányos voltam. Mások szempontjából szépnek és csodálatosnak látszott az életem, én pedig legbelül a lelkemben szenvedtem. Még mindig a szabadságot kerestem, a biztonságot és a lelkem békéjét, tehát megoldást az életemre.

Ha őszinte akartam lenni magamhoz be kellett látnom, hogy azok az elvek, amik szerint eddig éltem, mélységeiben megrendültek.

Valóban csak arról szól az élet fiatalként, hogy milyen irányzatnak hódolunk, életünk közepén hogy eddig mit értünk el, idős korban meg, hogy az unokáinkkal mi minden érdekes dolog történik? Valóban csak annyiból áll az élet, hogy dolgozunk, eszünk, iszunk, szeretkezünk, aztán meghalunk?Akkor miért annyira keményen küzdeni ebben az életben? Mi az élet értelme?

Híres és sikeres emberek életszemléletét kutattam, talán választ kapok tőlük: multi-milliomosok, vallási vezetők, elnökök tanácsadói, menedzserek, orvosok.

Teljes bizonyosságra jutottam, hogy a kérdésemre semmilyen ember nem képes választ adni.

Lelkileg nagyon össze voltam törve a hiábavaló igazság utáni keresgélés miatt.

Egyszer egy ismerősömmel beszélgettem ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Ezt mondta: „Ha erről a világról, az emberekről és a te szerepedről van kérdésed, a legpontosabb választ a világmindenség alkotójától kaphatod meg.” A teremtő Istenről beszélt, akivel személyes kapcsolatban lehet az ember, Jézus Krisztus által.

Életemben először megszólítottam Jézus Krisztust, majd neki adtam az életemet.

Teljesen új értékek szerint kezdtem el gondolkodni. A Biblia adott ezentúl iránymutatást.

Az az igazság változtatta meg az életemet, hogy: Van Isten. Isten jó. Én gyarló vagyok, bűnös. Isten tudja, mégis szeret Jézus Krisztus megváltása által. Bennem élhet az Ő ereje.

Isten élő személy. Lehet szólni hozzá, lehet hallani a hangját Az Ő szempontja mindig igaz, se az enyém, se más embereké nem.

15 éve minden őszinte imámra választ kaptam. Az évek során, ahogy egyre jobban megismertem Isten beszédét, úgy ismertem meg az igazságot. Így szabadultam meg a félelmeimtől és a többi lelki nyomorúságomtól.

Tanúja vagyok annak, hogy lehet Istennel személyes kapcsolatban lenni.

A meggyőződésem pedig, hogy ebben az életben előforduló összes nyomorúság kezelésére Jézus Krisztusba való hit a megoldás.