Miért követem Jézust?

Norbi története:

Nem vallásos családból származom, a családomban még nincs más keresztény rajtam kívül. A nagymamám viszont az volt és sokat imádkozhatott értem, mert elég önveszélyes gyerek voltam-szükségem volt a védelemre. De ő sajnos meghalt, amikor 11 éves voltam, így tehát keresztény behatás nélkül maradtam évekre.

Az általános iskolát csekély tanulással de még elég jó eredménnyel (néhány négyes többi ötös) végeztem, a középiskolás éveim azonban elég sok csalódással jártak. Nagyon rossz tanuló voltam-a szakmai tárgyakból éppen kettes és nem sok örömet találtam az életben. Ez egyrészt kemény bulizáshoz, valamint a szellemi dolgok iránti fogékonysághoz vezetett. A középiskolás és főiskolás évek alatt rengeteg mindent kipróbáltam. Kung-fuztam,  tanulmányoztam a keleti filozófiákat, jóslást, agykontrollt, stb. 

16-17 éves lehettem, amikor a nővéreméktől kaptam ajándékba egy Bibliát. Ők mind a mai napig nem keresztények, de úgy gondolták, hogy egy művelt ember műveltségének elengedhtetlen része a Biblia. Elkezdtem hát olvasni balról jobbra, ahogy minden könyvet szokás, de egy idő után komoly kérdéseim merültek föl Isten igazságossága kapcsán (úgy gondoltam végső soron Ő volt okolható Káin gyilkossága miatt, hisz Ő nem fogadta el az áldozatát, Ő keményítette meg a fáraó szivét stb.) Aztán a nemzettségtáblázatokba futva végképp elment a kedvem a Biblia olvasásától. Még annyi eszem/szerencsém volt, hogy elolvastam az Evangéliumokat. Jézus személye lenyűgözött, de az aztán végképp összekavart, hogy az Ószövetség haragvó Istene hogy lehet azonos Jézussal, aki Maga a Szeretet. Vissza is tettem szépen a polcra és ott porosodott évekig.

Egészen addig, amíg el nem jöttem Szegedre, főiskolára, ahol is találkoztam egy lánnyal, egy csoporttársammal, aki a Timóteus Társaságon keresztül aztán megtért. Nagyon sokat beszélgettünk vele Istenről, a kereszténységről meg ilyenekről, ő mondta el nekem az Evangéliumot. Én persze előhozakodtam azokkal a kérdéseimmel is, amikkel küszködtem a Biblia olvasása során. Ő azt mondta, hogy ezekre ő nem tud válaszolni, hiszen még csak mostanában tért meg, de vannak barátai, akik misszionáriusok, ők biztos tudnának válaszolni a kérdéseimre. Engem viszont nagyon feszélyezett volna, ha a kételyeimet egy idegennel kellett volna megosztanom, így hát húztam, halasztottam a dolgot. Ráadásul úgy éreztem, hogy szép dolog ez a hit, meg örültem, hogy ez a lány hisz, de úgy gondoltam, hogy én azért ennél sokkal értelmesebb vagyok, semminthogy ilyeneket elhiggyek.

Aztán eljött 2002 március 14-dike, csütörtök. Este 10-11 körül lefeküdtem aludni és mihelyt behunytam a szemem egy nagyon csúnya arcot láttam profilból (nem álom volt, mert éppencsakhogy behunytam a szemem). Nagyon megsajnáltam szegényt, hogy mennyire csúnya és ekkor az arc szembefordult velem és el kezdett vigyorogni, én még ilyen ijesztő arcot sohasem láttam, nagyon megijedtem, magamra kapkodtam a ruháimat és elrohantam ehhez a lányhoz(aki szerencsére ilyen későn is beengedett) és elmeséltem neki, hogy mit láttam. Ő jól „megnyugtatott”, hogy az biztos a Sátán volt. Akkor még jobban megdöbbentem, de akkor megértettem valamit: A lelkemért csata folyik. Vagy Istené lesz a lelkem, vagy pedig az ördögé. Nekem kell választanom, de választanom kell, mert ha nem, akkor az ördögé marad.

Ekkor letérdeltem és életemben először megszólítottam Istent valahogy így: Jézus! Eddig én voltam az életem ura és látod, erre jutottam. Kérlek gyere be az életembe és te legyél az életem Ura! Ámen! Semmi különöset nem éreztem, csak egyfajta nyugalmat. A következő 3 nap-hosszú hétvége volt és egész hétvégén egyedül voltam Istennel. Vele kapcsolatban semmi újat nem tudtam meg, viszont magammal kapcsolatban annál inkább. Mintha valami lepel hullott volna le a szememről, megláttam, hogy mennyire önző ember vagyok, mennyire nem őszinték a barátságaim-kapcsolataim, hanem mindenkitől csak szerezni akarok valamit. Akkor még nem tudtam, hogy amit akkor csináltam az bűnvallás volt, de azon a hosszú hétvégén megváltozott az életem.

Már nem esett nehezemre felhívni azt a timós misszionárius srácot, hogy beszélgessünk Istenről, találkoztunk és minden kétségemre megadta a feleletet-bár addigra már Isten megújította a gondolkodásomat is és egyre csak faltam a Bibliát. Minden új volt és minden lenyűgözött. El kezdtem járni a Timóteus Társaság heti alkalmaira, ahol nem nénikékkel vagy szektásokkal találkoztam, hanem hozzám hasonló fiatalokkal, akik égtek az Úrért. Jártunk kollégiumokba evangelizálni, és egyre inkább bekapcsolódtam a heti alkalmak szervezésébe is.

A misszionárius srác, akivel elkezdtem beszélgetni (és azóta református lelkész), azt ajánlotta, hogy kezdjek gyülekezetbe járni, és úgy látta, hogy nekem a szegedi Golgota gyülekezet volna a legjobb. És igaza volt! 2002 májusában elmentem hát a Golgotába, ahol volt már 1-2 ismerősöm, tetszett a stílus és a környezet, hát maradtam. Szépen lassan beépültem a szolgálatba-elég gyorsan rájöttem, hogy a keresztény élet egy szolgáló élet, tehát igyekeztem minél inkább segíteni, ahol tudtam. Azóta itt teszem a dolgom és igyekszem képességeimet-ajándékaimat itt kamatoztani Isten dicsőségére és az itteni emberek javára.