Nagy változás- Maris története

Nem hívő családban nevelkedtem, sőt anyukám, akivel nagyon közel állunk egymáshoz, ateista, így elég korán, körülbelül 7 éves koromra én is az lettem.

Aztán gimnáziumba kerülve lett egy barátom, aki sokat beszélt nekem Istenről, és ahogy elgondolkodtam, rájöttem, hogy az életnek többnek kell lennie annál, hogy megszületünk, tanulunk, dolgozunk, megházasodunk, gyerekeink lesznek, nyugdíjba megyünk, meghalunk. Az élet nem lehet csak ennyi, kell hogy legyen Isten. Így elkezdtem keresni Őt, és eljárni a barátom közösségébe, ahol azt tanultuk, hogy a Bibliának csak bizonyos részeit kell komolyan venni, Jézus a reinkarnációt tanította valójában, és nem váltott meg bennünket a kereszthalálával. Tehát egy szektába kerültem, viszont ez akkor nem tűnt fel nekem, örültem a közösségnek és jó, Istennek tetsző akartam lenni.

Ezután megismerkedtem új barátokkal, nagyrészt református gyökerű fiatalokkal, akik elhívtak egy missziós szervezet, az OMS hétvégi találkozóira. Itt új embereket, ismertem meg, akik máshogyan hittek Istenben, mint mi abban a közösségben. Nekem akkor csak az tűnt fel, hogy sokkal szabadabbak, mint én. Egy ilyen találkozón ismerkedtem meg Szász Gáborral, aki Szeged környékén végzett missziómunkát. Én ekkor elsőéves egyetemista voltam Szegeden, és Gábor eljött egyszer hozzánk beszélgetni.                           A Bibliáiból a Római levél 7. része alapján elmagyarázta, hogy az ember bár akarja tenni a jót, de a benne lévő bűn miatt nem tudja ezt tenni. Erőlködni lehet, de azzal csak próbáljuk igazolni magunk és mások előtt, hogy jók vagyunk, ami nem így van. Csak akkor lehetünk szabadok, ha Isten Szentlelke által tesz azzá. Aznap, amikor elment Gábor, az ágyamra borultam, és kértem Jézust, hogy költözzön a szívembe és legyen Úr az életem minden területén. Ekkor óriási felszabadulást éreztem, újjászülettem.

Majd nagyon sok időt töltöttem Istennel, kerestem az Ő igazságát, és szép lassan megértettem, hogy az egész Biblia Istentől ihletett, hogy Jézus nem tanított a reinkarnációról, és hogy kereszthalálával váltott meg bennünket a bűneinkből - ezután végleg eljöttem a szektából.                                                  Volt egy hosszú vívódásom, hogy melyik gyülekezetbe járjak, végül 2007-ben bemerítkeztem (ez olyan mint a keresztelés, csak itt teljesen a víz alá meríti az embert a lelkész), majd elkezdtem járni az akkorra már megalakult Kübekházi Baptista Gyülekezetbe; majd miután megházasodtam, férjem gyülekezetébe a budapesti Golgota Keresztény Gyülekezetbe kezdtem el én is járni. Különböző emberek felé szolgálunk együtt; például Budapesten tanuló külföldiek bibliacsoportját vezeti Attis, sok más mellett.

Amikor 19 évesen befogadtam Jézust, még nem is sejtettem, hogy milyen nagy kaland kezdődik ezzel az életemben. Olyan csodás minden nap úgy felkelni, hogy van értelme és célja az életemnek, és hogy személyesen ismerhetem az élő Istent, aki a gyermekeként szeret.                                                 Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől minden könnyű és nincsenek problémák. Inkább azt, hogy a problémákban velem van VaIaki, és ha majd lejár az időm, akkor személyesen is találkozhatok Vele!

Ez volt éltetem legjobb döntése, és mindig hálás leszek Istennek ezért!  :)

Alíz története

Nem hívő családban születtem,a nagynéném az egyetlen,aki keresztény.Ő volt az egyetlen akitől hallottam Istenről és Jézusról még kisgyerekként,akkor még,gyermeki hittel,ugye,szimpatikus volt a "dolog".Aztán,amikor suliba kerültem,elég sokat piszkáltak és csúfoltak az osztálytársaim,ennek hatására megutáltam Istent és őt hibáztattam mindenért.Egy időben,7-ikes korom körül öngyilkos is akartam lenni-nem komolyan (pl.:nem vágtam föl az ereimet - csak próbáltam),csak foglalkoztatott,hogy: "Mi lenne,ha...".Emellett igyekeztem,amennyire lehet,távol maradni a sulitól - bármi áron.

Középiskolában javult a helyzet,ami az osztályt illeti,viszont ekkor kezdődött a fogyókúra őrületem,beleestem az anorexiába (majd 60 kilóról 46-ra fogytam),és faltam az ezzel kapcsolatos irodalmat (is).Emellett foglalkoztattak a "furcsa lények"ről szóló könyvek.Plusz még bele voltam zúgva egy sztárba,mint vak a szakadékba.

2008-ban,egy nyaraláson furcsa gondolatom támadt: "ha így folytatom,a pokolban fogok kikötni".Ez sehogy se hagyott nyugodni.Elmondtam anyunak is,de a válasza nem elégített ki,éreztem,hogy nem stimmel,úgyhogy mikor hazaértünk,utána beszéltem a nagynénémmel skypeon.Mondtam neki,hogy: "nem akarom elszúrni az életem".Akkor mondta el az evangéliumot,és így tértem meg.Ez azért is csoda,mert,mint mondtam tiszta szívből utáltam Istent,ha valaki abban az időben azt mondta volna,hogy keresztény leszek,kinevettem- vagy elküldtem volna a francba az illetőt a fenébe.A megtérésemtől idáig is sokat formált már rajtam Isten,ahhoz képest amilyen voltam :kiszabadított többek között az anorexia és a sztárimádat fogságából is.Persze még van rajtam mit csiszolni,de hát ez egy életen át tartó folyamat,de hiszem,hogy ha Isten ezt már elkezdte bennem,nem fog félmunkát végezni.

Röviden ennyi.

Te is imádkozz azért,hogy Isten használja ezt a bizonyságtételt az emberek életében az Ő akarata szerint.

Alíz