Nem hívő családban születtem,a nagynéném az egyetlen,aki keresztény.Ő volt az egyetlen akitől hallottam Istenről és Jézusról még kisgyerekként,akkor még,gyermeki hittel,ugye,szimpatikus volt a "dolog".Aztán,amikor suliba kerültem,elég sokat piszkáltak és csúfoltak az osztálytársaim,ennek hatására megutáltam Istent és őt hibáztattam mindenért.Egy időben,7-ikes korom körül öngyilkos is akartam lenni-nem komolyan (pl.:nem vágtam föl az ereimet - csak próbáltam),csak foglalkoztatott,hogy: "Mi lenne,ha...".Emellett igyekeztem,amennyire lehet,távol maradni a sulitól - bármi áron.
Középiskolában javult a helyzet,ami az osztályt illeti,viszont ekkor kezdődött a fogyókúra őrületem,beleestem az anorexiába (majd 60 kilóról 46-ra fogytam),és faltam az ezzel kapcsolatos irodalmat (is).Emellett foglalkoztattak a "furcsa lények"ről szóló könyvek.Plusz még bele voltam zúgva egy sztárba,mint vak a szakadékba.
2008-ban,egy nyaraláson furcsa gondolatom támadt: "ha így folytatom,a pokolban fogok kikötni".Ez sehogy se hagyott nyugodni.Elmondtam anyunak is,de a válasza nem elégített ki,éreztem,hogy nem stimmel,úgyhogy mikor hazaértünk,utána beszéltem a nagynénémmel skypeon.Mondtam neki,hogy: "nem akarom elszúrni az életem".Akkor mondta el az evangéliumot,és így tértem meg.Ez azért is csoda,mert,mint mondtam tiszta szívből utáltam Istent,ha valaki abban az időben azt mondta volna,hogy keresztény leszek,kinevettem- vagy elküldtem volna a francba az illetőt a fenébe.A megtérésemtől idáig is sokat formált már rajtam Isten,ahhoz képest amilyen voltam :kiszabadított többek között az anorexia és a sztárimádat fogságából is.Persze még van rajtam mit csiszolni,de hát ez egy életen át tartó folyamat,de hiszem,hogy ha Isten ezt már elkezdte bennem,nem fog félmunkát végezni.
Te is imádkozz azért,hogy Isten használja ezt a bizonyságtételt az emberek életében az Ő akarata szerint.
Alíz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése